Bugatzi tsárdának tiszteletére.

 

Tsikósok’ Oltárja, Juhász’ Kápolnája,

Betyárok’ Barlangja, Ringyoknak Tanyája,

Bolhák’ Egereknek, Békák’ Palotája,

Dongó légy’, Darázsok’ Szúnyogok’ Bárkája!

 

Ki tett téged’ ide világnak tsúfjára?

Ki állíttatott fel sok gazdák’ kárára?

Nem vagy te vendég ház kortsma’ formájára,

Sem jövő, sem menő útasok hasznára.

 

Nem a’ kormos bográts, ki büdös tűz éktől,

Nem két szurkos fazék, ki zsíros dög béltől,

Hoz neked vendéget alsó felső széltől,

Ijesztenek ezek a’ te tzégéredtől.

 

De mikor fergeteg támad a’ fellegbenn,

Zúz vagy havas eső ásztat köpönyegbenn,

Villámlás, tsattanás, rettent nyár középbenn,

Te hozzád sietek, szállást kérünk szépen

 

Akkor nem tserélnénk az aranyos sasért,

Nem perlünk gazdával a’ jobb numerusért,

Noha nem szaladnak el tévedt kultsokért,

Meg nyugoszunk benned, nem adnánk egy várért.

 

Bizony nagy hívság van a’ sok építésbenn,

Az ország el merűlt ezen betegségbenn,

A’ ki lakni akar igaz tsendességbenn,

Szívét szorítsa be kisebb kerítésbenn.

 

Egybenn ragadt falak’ hoszszú menedéke,

Sétáló folyosók paloták’ mértéke,

Nem gyönyörűségnek sokszor a’ vidéke,

Inkább gond’ és búnak széke vagy rejtéke.

 

Egyűgyű eleink egy tálhoz ültenek

Asztalnál, egy házbann együtt meg fértenek,

Nem kárpitos ágyat, ponyvát kerestenek,

Együtt feküdtenek, fel együtt keltenek.

 

’S akkor közelebb járt az igaz barátság,

Atyafi szeretet, jó kedv, és nyájasság,

Most hogy hozzánk bé jött költsönös tzifraság,

A’ szín meg maradott, el tünt a’ valóság.

 

Sok vár, kastély vagyon már boldog hazánkbann,

A’ hol patkós tsizma nem hág palotákbann,

Van ház, hol a’ gazda meg áll pitvarábann,

S’ bé menni ha akar, öltözik kaptzábann.

 

Sem haszon, sem szükség, sem alkalmatosság

Az ilylyen épület, ez tsak merő hívság,

Sem ház, sem kalitka, tzifra nyomorúság

Minek készíttetett ilylyen mulandóság?

 

O Tsárda! betsesebb nálam te szegleted,

Bé fogadsz, negyven is sokszor a’ vendéged,

Jobb szállásom vagyon nékem te melletted,

Szükségbenn nyugovást Király is lel benned.

 

Maradj tehát békés, puszta’ közepébenn,

Ketskeméti kenyér süljön kementzédbenn,

Körösi bor bőven keljen a’ pintzédbenn.

Sok utas nyugodjon faladnak tövébenn.

 

(Forrás: Költeményes Holmi egy Nagyságos Elmétől. A’ költeményes gyűjtemény’ öregbedésére a’ nagyságos szerzőnek különös engedelmével közre botsátotta Révai Miklós. Pozsonbann, Loewe Antal’ betűivel. 1787, 199–201)