Ezen Munkáhozz.

 

Nem büszke gondolat Tudósnak látszatni,

Hívságos akarat Szerzőnek mondatni

E’ mázolt papírost küldé el nyomtatni,

Könyvnek neveztetni, világra adatni.

 

Nagy Pap! ki szereti maga anyja’ nyelvét,

Mutatta, közlötte ezekhezz kegyelmét,

Nemzetéhezz inkább, mint hozzám szerelmét,

Ő lássa, és vegye magára védelmét.

 

Menj tehát nyomorúlt verseknek zúgása,

Kedvetlen Muzáknak rendetlen súgása,

Nézd mit hoz reád is írigyek morgása,

Tudós’ tudatlanok’ fondor susogása.

 

Mondd meg, a’ Szerzőnek nem főtt ebbenn feje,

Nem törődött rajta sokáig veleje,

Házi Gondtartásbann lopva vett ideje,

Szült, tsak midőn bútúl üresült elméje.

 

Mondd azt is, hogy néha ágyú zengése között

Némelyly vers, ki itt van, öszve kötöződött_

Nem tsoda, zúgásbann ha roszúl ejtődött,

Szó szóval, vég véggel buszmán tétetődött.

 

Ne félj, bé véttetik ilylyetén mentséged,

Meg engedtetik úgy minden szenynyességed,

Hanem lész sokaknak tetsző rövidséged,

Vagy vers kötözésbenn hibás hidegséged.

 

Tudják, tsendesség kell tudomány és vershezz,

Maro, Ovidius nem fogtak ilylyekhezz,

Mikor jött Annibál Római kertekhezz,

Vagy közel járt a’ nyíl koszorús fejekhezz.

 

Nem féltlek én téged’ mostani böltsektől,

Írók ellen irígy fondorló nyelvektől,

Útadra eresztlek bátran ezektől,

Rettegek éretted az el múlt vénektől.

 

Cicero, Seneka, Maro, Claudiánus,

Mit mond Ovidius, Flaccus, Boetius,

Az Újabbak közűl Pope, Bernis, Barrus,

Voltair’, a’ Gond nélkűl való Philosophus.

 

Ha ezeknek jutok valahogy horgára,

Tudom, hogy fel húznak téged’ a’ rámára.

Mezítelen maradsz szajkónak módjára,

Meg tépnek, akadván ki ki a’ tollára.

 

Először öregek téged’ meg tsipdesnek,

Az utánn ifiak mezítelenítnek,

Egész leveleket belőled ki szednek,

Tsak táblája marad e’ nyomorúlt könyvnek.

 

Így lévén e’ dolog, kérjed őket szépen,

Ne bánjanak veled ilyly kegyetlen képen,

Nem tettél te nagy kárt hírekbenn, nevekbenn,

Hogy kisded lopások jöttek Magyar nyelvbenn.

 

Inkább dítséretek általad terjedett,

Kit szép találmányok köz jónál érdemlett,

Ezzel találsz nálok talán engedelmet,

Nágyoknál kegyelmet, nyájadnál szerelmet.

 

Menj tehát Hertzeged’ színe elejébenn,

Ragaszkodj két kézzel palástja’ prémébenn,

Fusd által a’ Hazát, Magyarok’ szívébenn,

Tégy hasznot, ha lehet, minden szegletébenn.

 

Siess, még újság vagy, te is Gyöngyösivel,

Benitzki’, Balassa, Kohári’ versivel,

Hadakozz, mint lehet, molyok’ seregével,

Pípát ne gyújtsanak veled, járj békével.

 

(Forrás: Költeményes Holmi egy Nagyságos Elmétől. A’ költeményes gyűjtemény’ öregbedésére a’ nagyságos szerzőnek különös engedelmével közre botsátotta Révai Miklós. Pozsonbann, Loewe Antal’ betűivel. 1787, 13–15)